Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Egy fiatal glasgow-i lány egy bogarat talált McChicken hamburgerje majonézében - írja a Mirror.
Szerző(k): Szász PéterA Szaturnusz kutatására küldött Cassini űrszonda végrehajtotta azt a pályamódosítást, mely a végső, megsemmisítő "nagy ugrás" felé irányította - írja az MTI a BBC nyomán.
Szerző(k): Szász PéterAzonnali hatállyal feloldotta a tűzgyújtási tilalmat a földművelésügyi miniszter az ország területén lévő erdőkben és a fásításokban, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteres körzetben lévő külterületi ingatlanokra - írja az MTI a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása alapján.
Szerző(k): Szász PéterA Budapesti Rendőr-főkapitányság járörei a Hős utcában igazoltattak egy nőt, akit - mivel nem volt nála semmilyen okmány - a lakásába kísértek - olvasható a Police.hu-n.
Szerző(k): Szász PéterA Grand Canyon nemzeti parkban túlzottan elszaporodtak a bölények, és ez részben az állatállomány korcsosulásához, részben pedig a nemzeti park természeti erőforrásainak kimerüléséhez vezet. Ezért a nemzeti parkok szövetségi hivatala úgy döntött, hogy önkéntes vadászokra bízza az állomány ritkítását - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterEgyre nehezebb taxit fogni Budapesten, bár a kiadott engedélyek száma évek óta stagnál - írja a Bors.
Szerző(k): Szász PéterBudapestre érkezett a Lufthansa színeiben a világ legmodernebb szélestörzsű utasszállító repülőgépe, az Airbus A350-es - írja az MTI.
Szerző(k): Szász PéterAz MGM még keresi a forgalmazót a következő (immár 25.) James Bond-filmhez, és nagy meglepetésre két tech cég is beszállt a ringbe - írja a hvg.hu a Hollywood Reporter nyomán.
Szerző(k): Szász Péter